Vissza a kezdőlapra

A bővítés motorja – a System i

Rövidesen a K&H Bank jelentős hálózatbővítést hajt végre, ehhez pedig informatikai rendszerét is át kell alakítania. E bővítésnek biztosítja majd a „háttérországát” az IBM System i 595.

„A bankhálózat jelenleg 172 fiókból áll, további közel 150 fiók nyílik a közeljövőben, s ennek a bővített rendszernek az igényeit kell kiszolgálni” – magyarázta a K&H Bank expanziós stratégiáját Pocsai Zsolt ITigazgató.

„2006 november-decemberében, a nagy rendelekezésre állású környezetnek köszönhetően, az üzletmenet befolyásolása nélkül álltak éles üzembe az új gépek. A 16 processzorral szerelt, akár 64 processzorig skálázható rendszer jelentős erőforrás-növekedést eredményez, amelynek köszönhetően az informatikai rendszer párhuzamban a bank növekedési stratégiájával, készen áll a többlet teljesítményigény kiszolgálására. „Ez a technikai fejlesztés a bankhálózat sikereit is befolyásolja, mert elősegíti az eredményes üzletmenetet” – tette hozzá Pocsai Zsolt. „A hatékonyabban üzemelő rendszernek köszönhetően dinamikusan bővülhet az ügyfélkör, illetve a számlaforgalmat tekintve is jelentős emelkedést tud az informatikai környezet zavartalanul kiszolgálni, ezek a tényezők pedig a bank üzleti eredményeit növelik.”

A K&H Bank bizalma töretlen az IBM-technológiában, informatikai hátterét 15 éve ez a nagy megbízhatóságú IBM-platform biztosítja, több különböző alkalmazási területen.

A bankhálózat 2004-ben kezdte meg az éles üzemi migrációt, az elmúlt 2–3 évben pedig a számla- és hitelkezelést kiszolgáló valamennyi korábbi alkalmazás bekerült az új integrált rendszerbe, az Equationbe. A System i összesen hat korábbi, számlakezelést kiszolgáló alkalmazást váltott ki, egyetlen integrált rendszerrel. A rendszer integráltsága a közvetlen kiszolgálásra, többek között a bankfiókok, illetve a háttérirodák teljesítményére is pozitív hatással van, ugyanis minden egyetlen rendszeren belül történik. A 24 órás nagy megbízhatóságú rendelkezésre állásnak és a zárási idők jelentős lecsökkenésének köszönhetően, az elektronikus bankrendszerek, illetve az e-banking mûveletek csaknem minden területen valós idejû mûködést produkálnak.

Napjaink egyik legfontosabb területe az adatbiztonság, ahogy a különféle a hálózaton keresztül érkező fenyegetések egyre szaporodnak. „A System i különleges ezen a téren is, gyakorlatilag feltörhetetlennek tartják” – magyarázta Pocsai Zsolt. „Az operációs rendszert nagyon erős biztonsági modullal látták el, s a jogosultságkezelés is igen magas fokú védelmet biztosít.” A System i rendszer telepítése jelentős megtakarítást eredményez, mivel a K&H karbantartással együtt bérli a teljes infrastruktúrát.

Az új, hat korábbi alkalmazást kiváltó integrált rendszer három évre vetítve kisebb fenntartási költséget jelent, mivel kiváltja a korábban használt szervereket. További hatékonyságnövekedést eredményez a platformok konszolidálása, ami az integrált rendszer egyik legfontosabb előnye. Bár a bank hároméves bérleti szerződést kötött a rendszerre, az IT-igazgató szerint míg korábban körülbelül ennyi időn keresztül volt versenyképes egy-egy gép és alkalmazáscsalád használata üzleti környezetben, ez az idő kezd kitolódni, s nincs messze, amikor egy megfelelően felépített rendszer akár 4–5 évig is mûködtethető.

„A System i legnagyobb előnye, hogy megteremti a növekedéshez szükséges infrastrukturális hátteret, s ez a bank expanziós terveinek is megfelelő alapot szolgáltat, ezért is döntöttünk mellette” – tette hozzá Pocsai Zsolt.